Ötödik fejezet - barátkozni vele

Luna Hismith

Pár napig kiírtak a suliból, de az a baj, hogy az a pár nap túl hamar eltelt. Én meg ismét itt ülök abban a padban, amelyikben múltkor még egyik rosszakaróm ült. Már nem haragszom rájuk. Miért is kellene? Nem vagyok sem ideges, sem megbántott. Viszont ha valaki belőlem akar viccet csinálni, akkor szembesüljön a következményekkel. Én a "szemet szemért.." híve vagyok.
Azonnal felkaptam a fejem, amikor megláttam az éppen most érkező említett két fiút. Ezúttal nem egyedül voltak. Volt velük egy lány is. Nem akárki, hiszen nagyon ismerős volt. Amint megpillantott engem, odasúgott valamit az egyiknek és megtorpant. Ijedséget olvastam le az arcáról és nekem ez az ijedt arc mindent elárult. Teletetovált kezek, szinte már fehér, rövid haj. Nagy változás tőle a kiskori hercegnődivat után. Minden miatta van úgy ahogy most. Ő és az anyja a hibásak mindenért! Ha ő nincs, akkor most egy fokkal jobb lenne az életem.
Hírtelen nagyon ideges lettem és a fiúkon is látszott, hogy féltik a lányt. Talán elmesélte nekik a történetet. Éppen kifelé akarták terelni őt az osztályból, mire nekem is lépnem kellett!
- Azonnal állj meg! - kiáltottam utánuk, vagyis igazából csak Maxie után. A tempójuk gyorsult, szinte már futottak. Ez elég rossz húzás volt tőlük. Ha valaki elől menekülni akarnak az ne én legyek. igazán gyors futó vagyok, köszönhetően annak, hogy életem során többet menekültem, mint ők valaha is fognak.
Nem sokáig tartott, hogy utolérjem a szerencsétleneket. Tudom, hogy tanárok is látták ezt a jelenetet, de ebben a pillanatban nem érdekelt semmi. Most ölni is tudnék!
- Mégis hová rohansz? - húztam vissza csuklójától a lányt.
- Engedd el őt! - szólt rám a magasabb fiú, sötétbarna hajjal.
- Tönkretetted az életem! - kezdtem el sírni miközben Maxie-re kiabáltam - Miért kellett ezt? Mi megbíztunk benned! - vádaskodtam, mire neki is bekönnyezett a szeme. Mintha megbánást és csalódottságot véltem volna felfedezni az arcán, de a látszat csal. Ebben a lányban egy hangyányi érzés sem szorult. Erre már volt időm rájönni.

Maxie Holt

Már több éve történt az eset, de még most sem tudtam túltenni magam rajta. Nem egyszerű ezzel együtt élni. Főleg, hogy még ő sem felejtette el. Régebben azzal nyugtattam magam, hogy ő már túljutott ezen, valahol vígan éli az életét, viszont ahogy látom nem ez a helyzet és ez szörnyen fáj, hogy ekkora sebet hagytam magam után.
Luna csak ordítozott velem, de nem volt erőm odafigyelni rá. Nem akarom látni az arcát egy roham közben. Nincs kedvem újabb rémálmokhoz és emlékekhez.
Csak pár másodperc kellett, hogy odajöjjön hozzánk a portás és elcipelje a lányt. Én csak néztem magam elé és hallgattam ahogy kétségbeesetten ordítozik sírva miközben elráncigálják őt. Tőle zajlott az egész iskola és igazán szívszorító volt. Eltűnt, elvitték én pedig most sem kértem tőle bocsánatot, csak hallgattam.
Úgy éreztem nincs elég erőm így egy szekrénynek dőltem és nálam ott eltörött a mécses. A sírás nem igazán az én stílusom, de van, hogy valami már nekem is túl sok. Talán nem kellett volna visszajönnöm Drow Hill-be. Annyi minden köt ide mégis több a rossz emlék mint a jó.
Levy amint észrevette, hogy valami nincs rendben odajött hozzám. Mindig is tudtam, hogy ő talán többet érez irántam mint barátság, legalább úgy mint Scott. Mit ne mondjak tényleg kedvelem őket, de egyik sem az én esetem. Nekem nem az ilyen fiúk jönnek be. Az olyanokhoz mint ők, inkább a Luna fajtája illik. Nem úgy értem, hogy beteg emberek, hanem inkább stílusban. Azt is látom, hogy mindenek ellenére ismeretlenben is sajnálják őt. Talán csak, mert bűntudatuk van, sőt biztos. Én annyit biztosra tudok, hogy valahol mélyen még Luna-ban is megmaradt egy kis emberi ész. Csak jó mélyre kell ásni, hogy az előtörjön.
- Inkább ma vonuljunk el valahová. - szólalt meg Scott. Igaza volt, talán csak többet ártanánk ha továbbra is itt rontanánk a légkört.

Ma senkinek sem volt kedve elmenni a törzs helyünkre, így szimplán beértük annyival, hogy átmegyünk Levyékhez. A sötétített szobában hallgattuk a kedvenc rock zenéinket és reménykedtünk abban, hogy a szomszédok nem hívják ki a csendőröket a hangzavar miatt.
- Tudom, hogy valami szúrja a szemeteket, úgyhogy kérdezzetek nyugodtan. - húztam le a hangerőt, hogy ne kelljen túlkiabálnom a zenét.
- Nem próbálhatnánk meg barátkozni vele? - kérdezte félve Levy mire tátva maradt a szám.
- Mármint Lunával? - húzta fel szemöldökét Scottie nevetségesen.
- Vele senki sem barátkozik. Épp azért, mert ő senkit nem tűr el maga mellett. A szüleit is képes lenne összeverni, ha lenne hozzá ereje. Tudjátok ti milyen ára volt annak, hogy ne vigyék őt diliházba? Ő tényleg súlyos eset. - magyaráztam értetlenül. Ők tényleg nem értik a helyzetet. Nem sokkal vagyok idősebb náluk, de mégis olyan gyerekként kezelik ezt az egészet.
- Egy próbát talán megér - magyarázta Levy - szerintem rendes a csaj, csak meg kell ismerni. - hadonászott a kezével, amire muszáj volt elmosolyodnom. Ez egy megrögzött szokásává vállt, hogy miközben beszél, teljes átéléssel mutogat. Talán ezért szeretne színészi karriert a drága.
- Ti dolgotok. - vontam meg a vállam. Igazából kissé féltékeny is voltam, hiszen ha Luna nem fog rájuk támadni és összebarátkozik a fiúkkal, talán majd ők hamarosan egy 180 fokos fordulatot fognak venni az irányomból. Ismerem őket és Lunát is, hogy rendes lány volt amíg ki nem hoztam a sodrából.

a fejezethez tartozó zene: My love